Képzeletbeli drónunkkal emelkedjünk minél magasabbra, cikázzunk a Drakulában gazdag édes Erdély vagy éppen Budapest fölött, aztán ereszkedjünk, mondjuk, a Duna fölé, és ne legyünk meglepve, ha elszabadult drónunk egyszer csak Manhattan szűk égi folyosói fölött köröz tovább. Mindeközben közelebbről végigkövethetjük, ahogy Selyem Zsuzsa új regényének elbeszélői kicsi kozmoszaikkal igyekeznek összekapcsolódni.

Botladozó földi lelkek ők, Szél Icu (akinek „amigdalájára rá volt tetoválva, hogy #énvagyokahibás #engemnemlehetszeretni”); édesanyja, Osztrovszki Lili (aki mindig is színészi & énekesi karrierre vágyott); Portik Simon alias Don (Icu férje és gyermekeinek apja, mellékállásban az élet császára); vagy Bari Vera, alter, roma filmrendező (aki éppen Kicsi kozmosz című filmjét készül megrendezni), de fültanúi lehetünk az esőben fecsegő kutyák pletykálkodásának és az imposztor madarak gondtalan fütyörészésének is.

Selyem Zsuzsa regénye érzékenyen és ironikusan, empatikusan és provokatívan, könyörtelenül és vigasztalóan szabadítja meg szereplőit abból a káoszból, amit nem csak ők maguk teremtettek.