Ahogyan a versbéli albatrosz disznóbőr kofferekkel, fehér pótszárnyakkal és sós viharkabáttal landol a székelykocsárdi vasútállomáson, olyan váratlansággal, elbűvölő védtelenséggel tűnt föl Szőcs Géza a magyar irodalomban. Már indulása, majd első kötetei is valóságos paradigmaváltást jelentettek. Hatása messze túlterjedt a költői iskolákon, műhelyeken és az országhatárokon. Költészete úgy folytat végeérhetetlen, „véresen komoly" párbeszédet a sokszálú hagyománnyal, hogy közben sosem engedi elfelejtetni a líra zavarba ejtő, (nyelv)játékos, az esetlegességeknek és keresetlen összehangzásoknak is engedő természetét. Versei, akár a forró (író)asztallapon pattogó jéghideg eperszemek, minden ízükben az alakuló, átváltozó nyelvet elevenítik meg. Egy másik életben talán Fabergé-tojás készítő ékszerésznek születik. Természetesen - hozzá illő módon - dinoszaurusztojást szerszámozott volna fel. A mi életünkben költő lett, most pedig kézbe vehetjük összegyűjtött verseit. - Korpa Tamás



Itt a tél és én meg fogok fagyni.



Mi több már látom is magamat mint zúzmarás

embercsörgőt amelyet a lehetetlen

ütései hajtogatnak a dombokon

vállamban hiúz

harapásának szirma pirospettyes bársonyos

hiúzé reális állat aki most

a fehérerdő szélén álldogál

a jeges sárga avarban és

hallgatózik magába néz



ó ó ruhám is zúzmarás

és vállamon hiúzmarás

hiúz áll hullott lombokon

így csörgök majd

a dombokon

néha magasra förgeteg

emel majd ottan csörgetek

mint alacsony szárnyon repülő

gyorsnyelvű fakerepelő



Lehull rólam az oltalom.



(Annabelle és a betyár, részlet)