A szlovén szerző kisprózái elsősorban a turizmus és a migráció tapasztalatait állítják szembe egymással. A történetekben minduntalan az otthonosság és az idegenség, a beilleszkedni és a kitaszítani akarás, a hovatartozás és a kirekesztés érzései találkoznak, amelyek a mi és a mások közötti különbségből, távolságból fakadnak. A töredékesség élményét keltő, mozaikszerűen egymásba illeszkedő írások látszólag a felszínen zajló történéseket - egy menekülttábor hétköznapi gondjait vagy épp a tömegturizmus banális helyzeteit - rögzítik, ám ezek mélyén mindig súlyos egyenlőtlenségek, igazságtalanságok rejlenek.



„Lemaić prózája képes az eltűnteket megtalálttá, a némákat hallhatóvá, a láthatatlanokat láthatóvá, a névteleneket ismertté tenni."

Borda Réka