Krakauer dermesztő élményei a legmegrögzöttebb hegymászókat is arra késztetik, hogy a tengerszinten keressenek menedéket.  (Sports Illustrated)

Amikor Jon Krakauer 1996. május 10-én kora délután fölért a Mount Everest ormára, már ötvenhét órája nem aludt, és szédelgett az agyát eltompító oxigénhiánytól. Miközben visszafordult, hogy megkezdje veszedelmes ereszkedését 8848 méterről, húsz másik hegymászó még elkeseredetten igyekezett a csúcs felé, mit sem sejtve az égen gyülekező felhőkről…

Krakauer beszámolója a Mount Everest minden addiginál több emberéletet követelő mászóidényéről szól. Meg kockázatról és felelősségvállalásról, önzésről és segítőkészségről, önhittségről és a természet iránti tiszteletről – és a döntés felelősségéről a hegyek világában, ahol a következmények sokszor beláthatatlanok. Tényszerű tudósítás és kínzó önvizsgálat különös elegye.

„Nincs még egy könyv az 1996-os tragédiáról, mely ilyen kegyetlen őszinteséggel venné sorra az elkövetett hibákat, melyek a mászótársak halálához vezettek.”  Newsday



Jon Krakauer (1954) szabadúszó újságíró. Három könyve jelent meg magyarul. Az Álmok az Eigerről címűben a hegymászásról írt esszéit gyűjtötte össze, az Ég és jég az 1996-os, tragikus kimenetelű Mount Everest-expedíció személyes beszámolója, az Út a vadonba pedig egy kalandvágyó fiatalember végzetes története. Az utóbbi kettőt filmre is vitték, az Ég és jég felhasználásával Baltasar Kormákur (2015), az Út a vadonba alapján 2007-ben Sean Penn rendezett filmet.