Szeletnyi univerzummá állnak össze Falcsik Mari elmúlt években született versei. Messziről kiragyognak belőle a nagy versek: a szülei szerelmét, saját születését, a „vegyülő két anyagból” létrejött önnönmagának „gazdag hordásos árját” – s közben József Attilát is – megidéző „Eredet-óda”; az elmúlt évtizedek Magyarországának búját-keservét saját szabadságreményű útkeresésén átszűrő „Szabadságbújócska”; a beteljesült és  beteljesületlen nagy szerelmeket már-már élveboncolóan őszinte vers, a „Megnemvalósulások dicsérete”, amely az egész kötetre kitáguló értelemmel címadóvá lett… És körülöttük megannyi kiscsillag, bolygó, üstökös, aszteroida, egy hittel megszentelt világ harmóniájában keringve-száguldozva: a családtörténet ágbogai, a költőtestvérekre és -elődökre való boldog-szomorú emlékezés Térey Jánostól Kántor Péteren át vissza Aranyig; olykor meg csupán egy porszemnyi rácsodálkozás valamire, bármire, néha csak a nyelvre, néha arra, hogy mi van „odaát”. Mert leginkább talán mégis erről szól ez a kötet, ha a meg nem történtek titkát faggatja, ha az élethatáron túliét: hogy mi van „odaát”.

FALCSIK MARI költő 1956-ban született Budapesten. 1980-ban diplomázott az ELTE Bölcsészkarán. 1982-től szellemi szabadfoglalkozásúként a tudatos kívülálló életformáját választotta az 1990-es rendszerváltásig. Könyvkiadóknak dolgozik műfordítóként, szerkesztőként. 

Költői pályája az ezredfordulón indult, azóta folyamatosan publikál irodalmi lapokban s lép fel versestjeivel. Több nyelvre fordítottak már lírájából. 2018-ban a Salvatore Quasimodo emlékdíj fődíjasa lett.

Eddig hét verseskötete és egy prózakötete jelent meg.