Mára közmegegyezés mutatkozik abban, hogy a naplók képezik a Márai-életmű centrumát. Ezek közül is kiemelkednek a világháborús naplók, mint nélkülözhetetlen kordokumentumok, melyek afféle műhelytanulmányokként és önvallomásokként is értelmezhetők. Márai az 1945-ös naplóban a háború fojtogatta és pusztította főváros egyedülálló rajzát adja. A humanizmus, az európai értékek, a lelkiismeret nevében igyekszik számot vetni a veszteségekkel, egy világ pusztulásával, az eltévelyedett ország sorsával. Közben saját magánemberi-írói lelkiállapotát is elemzi: végtelenül bensőséges hangon, megkapó őszinteséggel, vívódásait, kétségeit, kétségbeesését, szégyenérzetét sem titkolva. Legfőképpen pedig keresi, miként lehet morálisan elfogadható feleletet találni a zavaros új világ kihívásaira.





,,Naplóiban élete fő művét írta meg Márai.„ (Bod Péter, Népszava)