Két párhuzamos történet házasságról és vágyról

– amelyeket ötven év választ el, és ugyanaz a lakás köt össze



2019

Anna, a harminckilenc éves pszichoanalitikus céltalanul teng-leng a párizsi nyár lomha forróságában. A vetélése óta betegszabadságon van, a férje külföldön dolgozik, a napok egyhangúságát csak a lakásfelújítás csalóka izgalma töri meg. Ebbe a fásultságba robban be a szomszéd épületben lakó Clementine: a huszonéves lány könnyedségével, radikális gondolataival új színt visz Anna életébe, és hamarosan elválaszthatatlan barátnők lesznek.



1972

Florence és Henry fiatal pár, akik nemrég költöztek be első közös otthonukba. Florence, aki egyetemre jár és pszichoanalitikusnak készül, gyereket szeretne, Henry azonban úgy érzi, még nem áll készen az apaságra. Nyugtalanító vágyak gyötrik, és egyre inkább az a benyomása, a kapcsolatukban nem ő az egyetlen, aki nem egészen őszinte a másikkal…



Lauren Elkin felforgató erejű regénye kendőzetlen nyíltsággal mesél hűségről, sóvárgásról, eltéphetetlen kötelékekről és azokról a döntéseinkről, amelyekkel akarva-akaratlanul is hatunk mások életére.



„Szoktál azokra az emberekre gondolni, akik azokba a lakásokba költöztek be, amelyekbe te nem?, kérdezi. Ha te vitted volna el a lakást, annak az illetőnek most máshol kéne laknia. Ahogy döntesz, annak közvetlen hatása van vadidegenek életére.

És azoknak az életére is, akik oda költöznek be, ahonnan mi kiköltözünk, felelem, közben az előző lakásunk jár a fejemben, az a házaspár, amelyik eljött megnézni és aztán megvette, a nő nagyon a terhessége vége felé járt. Hol laknának most, ha mi egy adott pillanatban nem döntünk úgy, hogy elköltözünk onnan? Időnként elmegyek az ablakuk alatt, itt lejjebb a dombon, gondolok rájuk, a kisbabára, aki nemsokára egyéves lesz. Egy kicsit olyan érzés, mintha helyettünk élnék a mi életünket, mi pedig valaki másét.”