Egy nő, aki minden tabut ledönt, hogy önmaga lehessen



Peggy Guggenheim egész életében csak egy dolgot akart: hogy szeressék. Rideg anyját azonban jobban érdeklik három lányánál a New York-i felső tízezer pletykái, apja pedig Párizsba menekül a kihűlt családi fészekből, hogy ott kergesse délibábos álmait.

Hiába a mesés vagyon, a francia nevelőnővel a Louvre-ban tett séták, a bálok és udvarlók, a New York-i aranykor luxusa, Peggy többre vágyik: szenvedélyre és szabadságra – s hogy megtalálja önmagát. Beleveti magát a dübörgő húszas évek forgatagába, majd a párizsi bohém művészvilágba.



Nyughatatlan lelkét azonban mindig továbbhajtja a vágy, viharos viszonyokba bonyolódik. Bár később férjhez megy, és gyermekei születnek, lelke mélyén mindvégig magányos marad.

Végül sorsdöntő választás elé kerül: továbbra is hűséges maradjon-e a családjához, vagy törjön ki a szerepből, amelyet neki szánt a sors. De vajon elég-e a művészet ereje ahhoz, hogy átalakítsa az életét, és megtalálja a boldogságot?





„Ava Fairchild első bálján fehér galambokat helyeztek el a philadelphiai Stratford Hotel báltermének szellőzőaknáiban. Talán elfogyott a levegő a szűk helyen, talán a madarak gondozásával megbízott fiúk bosszúja volt. A galambokról, mihelyt odavitték őket, szinte azonnal megfeledkeztek, nem is foglalkoztak velük, egészen addig, míg el nem jött a pillanat, hogy bevezessék Ava Fairchildot… „Ava Fairchild első bálján fehér galambokat helyeztek el a philadelphiai Stratford Hotel báltermének szellőzőaknáiban. Talán elfogyott a levegő a szűk helyen, talán a madarak gondozásával megbízott fiúk bosszúja volt. A galambokról, mihelyt odavitték őket, szinte azonnal megfeledkeztek, nem is foglalkoztak velük, egészen addig, míg el nem jött a pillanat, hogy bevezessék Ava Fairchildot…

Először valami ütést hallott, a vendégek egy emberként felhördültek, aztán másodpercekig nem hallott semmi mást, csak kemény, nehézkes puffanásokat. A madarak hullottak körülötte, nem repültek, hanem kizuhantak a szellőzőnyíláson. Döglött volt mindegyik, tolluk megfeketedett holtukban, és egyenest a vacsoraasztalra potyogtak.

A család valami felemelő élményt szeretett volna, valamit, ami a tisztaságot jelképezi. Ehelyett azonban döglött galambok hevertek a lányuk körül, ólmos-mereven…

– Hozzád jobban illene, hogy döglött madarak potyogjanak a mennyezetről a bálodon – mondta. Ez egyfajta kihívásnak hangzott. Hadd lássam, mersz-e veszélyesen élni, ahogy én? Készen állsz arra, hogy olyan katasztrófát okozz, amiből később legenda lesz?”