Ez itt éppen egy borsodi srác története, aki szerencsét próbál a felnövésben, az ingoványos irodalmi szcénában, a kétezer-tízes évtizedben, a bűnös nagyvárosban, Ká-Európában, a felgyorsult, amerikanizálódott világban, a Föld nevű bolygón (stb.). Vagyis az életben. De ez az én történetem is, sokunké. Baranyaiaké, vasiaké, viharsarkiaké, hajdúságiaké. A mostani tizen-, huszon-, harmincéveseké.

Biró Krisztián verseiben még csak köd van, és kedd, két háztömbbel lehetünk éjfél előtt, ráadásul sehol sem látni Európát. És akkor innen kell, innen lehet Eldorádót ostromolni. Kellene, lehetne. Csak ember legyen a talpán, aki ép ésszel megáll a saját lábán manapság. Kapaszkodni kell, segítség kell, egyensúly kell. Mert bizonytalan az én. Mert bizonytalan a világ.

Mohácsi Balázs



„Beszélni fogok, hogy ne

kérdezhess. Mi tartott ilyen sokáig?

Költő voltam Budapesten."