A tavaszi szezon egyik várva várt újdonsága Majoros Nóra új sorozatának első kötete, A kolibri és az Erdő Ura, amelyet Solymár Albert Géza gyönyörű festményei keltenek életre. A kedves és tanulságos történet mellett az ismeretterjesztés is nagy hangsúlyt kap ebben a különleges könyvben. Az Állati kalandorok-sorozat szerzőjét, Majoros Nórát kérdeztük állatokról, írásról, túrahelyekről és a jövőbeni tervekről.

– Mi a kedvenc állatod?

– Az orrszarvú, a borz, a szkunk, a szalakóta, a sörényes hangyász, a kolibri, az ászkarák, a gömböcugróka, a polip, a sivatagi róka, a medveállatka, az örvös medve, a magyaroszaurusz (komolyan van ilyen), a tapír, a házi macska, a smaragd elízia, a teljes állatlexikon, a benne lakó álskorpiók, és Dolly, a ló. Vele tanulok lovagolni.

_{Fotó: Takács Eszter}

– Volt háziállatod gyerekkorodban?

– Gyerekkoromban mindig volt kutyánk és macskánk is. Egy angol szetter, Lotti volt a főkutya, Mici és Ciki a két legemlékezetesebb macska. Micivel rengeteget kirándultunk, Ciki pedig a hátamon feküdt, amíg tanultam, és nem volt szívem felébreszteni, így neki köszönhetem, hogy sikeres lett az érettségim. Kihagyhatatlan kutya Bodza, a boxer, aki az egyetemi éveimet édesítette és nyálazta össze.

– Ha tarthatnál otthon vadállatot, mi lenne az?

– Orrszarvú. Lehetőleg több. De ha orrszarvúm lenne, akkor egy kastélyban élnék, ami mellett óriási park lenne. Ott bőven elférnének a zsiráfjaim is.

– Miért pont a kolibrit választottad főhősnek az Állati kalandorok-sorozat első részében?

– Volt egy kollégám, aki pont olyan volt, mint egy kolibri. Nagyon szép, pici, néha kicsit pukkancs, és annyi lelkesedés volt benne, hogy képes lett volna kétszer megforgatni a világot. Emellett nagyon aranyos kolibrit tudott rajzolni. Miatta néztem utána ezeknek a madaraknak, és teljesen lenyűgöztek.

Akkor lettem legodaadóbb rajongójuk, amikor megtudtam, hogy hátrafelé is tudnak repülni, vagy éppen egy helyben lebegni. Lehet látni olyan videókat, amikor bemutatják, ezek az apró helikopterek hogyan manővereznek erős szembeszélben. És ez a rengeteg erőfeszítés és tökéletesített repüléstechnika azért van, hogy állandóan tömni tudják a bendőjüket. Ahogy egyre többet megtudtam a kolibrikről, rájöttem, hogy a természet tálcán kínálja a mesehőst.

– A kötet mese- és ismeretterjesztő könyv is egyben. Volt, aki az információk megszerzésében segített neked?

– A lelkesedésem óriási volt, de amikor nekiültem megírni a mesét, rájöttem, hogy semmiféle személyes élményem nincs, amitől átélhetőbb lesz a mese. Egy ismerősöm javaslatára felkerestem Temesvári Szabolcsot és Tóth Sándort, akik kávé termesztésével és forgalmazásával foglalkoznak. Ők rengeteget meséltek arról, hogyan néz ki egy kávéültetvény, milyen a kultúrtáj Costa Ricán, még videót is kaptam a kert végében, az itatónál zümmögő kolibrikről. A kávé (és banán) útját is rajtuk keresztül ismertem meg.

Írás közben a kötet szaklektora, Mirtse Áron segített sokat. Az ember hiába olvas az állatokról, egészen más, ha valakinek személyes ismerősei. Az ő tanácsai finomítottak a történeten, és ha én lusta voltam valaminek utánanézni, azt azonnal kiszúrta. A könyvben szerzőtársam Solymár Albert Géza, az illusztrátor. Egy ismeretterjesztő mesekönyv nem működik képek nélkül. Albert festményei olyanok, mintha ablakot nyitnánk az esőerdőre, szinte érződik a pára, a szagok, hallatszanak a hangok.

Az első oldalra mindig apró betűkkel nyomtatják azoknak a kiadói munkatársaknak a nevét, akik nélkül nem valósulnának meg a könyvek. M. Szabó Csilla szerkesztő rengeteg szervezőmunkája és lelkesedése nélkül nem indulhatott volna el a sorozat. Körülbelül olyan sokat tudnék mesélni a csapatról, akikkel együtt valósítottuk meg ezt a könyvet, mint amennyi a mese terjedelme.

– A könyvben szereplő életrajzodból kiderül, hogy rajongsz az élővilágért: lenyűgöznek a növények, állatok, sőt még a gombák is. Van valamilyen kedves gyerekkori emléked, amivel össze tudod kötni, hogy mindez mikor kezdődött?

– Falun nőttem fel, a nagyszüleimnek és nekünk is nagy kertünk volt. Életem egyik első, emlékezetes veszteségélménye az volt, amikor a nagymamám kertjében kivágták a nyárfákat. Önkormányzati telek volt, és leválasztottak egy részt, hogy orvosi rendelőt építsenek rajta. Teljesen megdöbbentett, hogy az emberek képesek ilyen fenséges, nagyszerű élőlényeket „elrontani”. Semmissé tenni. Ott, ahol csodás, zöld fény volt a lombok alatt és százszorszépes gyep, betonozni és építkezni kezdtek. Dühös voltam, és csalódott. Ez a belső remegés és féltés máig bennem van, főleg a fák iránt. A természetrombolás mindig megérint, de a fák pusztulása a legszemélyesebb.

– Megnyilvánul-e ez a rajongás a könyvön kívül máshogy is az életedben? Szeretsz példádul túrázni?

– Legjobban kertészkedni szeretek. Óriási élmény látni, ahogy a természettel együttműködve lehet egy termő, élő rendszert létrehozni, gondozni. Szeretem figyelni, ahogy a komposztban nyüzsgő élőlények földszagú talajt rágnak a zöldhulladékból. Ahogy a fák alatt egyre gazdagabbá válik az aljnövényzet, újabb és újabb növények telepednek meg, amelyeket nem én ültettem. A madarak magokat ejtenek el, fák magoncai jelennek meg itt-ott. Egy átlagos kertben is rengeteg állat él, jó őket figyelni. A kedvenceim a kék fadongók, csodásan zümmögnek. Akinek kertje van, az sosem ér rá.

Ritkán jutunk el túrázni, rendszerint leragadunk a saját fáink között. De a Bakonyban van egy kedves túraútvonal a Cuha völgyében, azt nagyon szeretem. Emellett kedvenc kertjeim, arborétumaim vannak. Például a Budai Arborétum, ott van pár fa barátom. Nagyon szeretem a Pannonhalmi Főapátság arborétumát és a Zirci Ciszterci Arborétumot, a nádasdladányi és a hédervári kastélyok kertjeit. Számomra az ember és természet legmegkapóbb közös alkotása a történeti kert.

– Mire számíthatunk az Állati kalandorok következő részeiben?

– Minden részben más tájra kalauzoljuk el az olvasókat, és szeretnénk minél több állatot bemutatni.

Az első részben a kolibri Közép-Amerikából indult és Európába érkezett. Láttunk esőerdőt, utaztunk a tengeren, megismertünk egy kikötővárost. A következő epizód Észak-Afrikában, sivatagos környezetben játszódik, főhőse egy sivatagi róka lesz, aki egy vándorló beduin családdal akad össze.

A harmadik részről annyit árulok el, hogy vizes élőhelyen játszódik, a magyar gyerekek számára ismerős és kedves helyen. Ezután szeretnék még magas, hóborította hegyek közé is ellátogatni, borzasztóan érdekel a mélytenger világa, és rengeteg izgalmas állat él a füves pusztákon. Meg a szigeteken… Meg a barlangokban… A vándorló állatokról nem is beszélve… Azt hiszem, megint eljutottunk az állatlexikonig.

_{Nyitókép: Majoros Nóra portréját Takács Eszter fényképezte.}