„Az esélyekkel nem árt megfontoltan bánni. Mert ha elszalasztjuk őket, nem biztos, hogy eljönnek újra.”

Vajon hány alkalommal kapunk esélyt az élettől az újrakezdésre? Hol van az emberi tűrőképesség határa? Mennyi szenvedést vagyunk képesek elviselni, hányszor tudunk újra meg újra talpra állni?

Barbara Sobol sorsfordító lépés előtt áll, és úgy dönt, a szívét követi ahelyett, hogy a biztonságot választaná. A sors ezúttal is benyújtja a számlát? Vagy megadja az esélyt az újrakezdésre? Akár többedszerre is? És ha igen, Barbara fel tudja-e használni a kínálkozó alkalmat, tanult-e a korábbi meggondolatlanságból, amely tragédiához vezetett? Felismeri-e végül a főhős, hogy a szeretet kimeríthetetlen erőforrás, és hogy az élet mindig igent mond a folytatásra?

Náray Tamás lenyűgöző, korszakokon és országokon átívelő családregénye a záróakkordjaihoz ér, a több szálon és idősíkon futó történet magával ragadó panorámaképpé áll össze, amely minden részletében azt tükrözi, hogy érdemes bízni: a holnap reménye és az újrakezdés csodája ugyanis mindörökké megmarad.



„Az ember egyszer csak dönt. Mert találkozott valakivel. És bár rajta kívül

mindenki látja, hogy rosszul döntött, mégis megy a saját feje után. Pontosabban valami után, amit az egyszerűség kedvéért végzetnek nevezünk. De pontosan emiatt nem is dönthetne másképpen! Csakhogy akkor még sejtelme sincs arról, hogy az a bizonyos találkozás, amely a végzetét meghatározza, és az a döntés, amely helyett éppen a fentiek miatt más döntést nem is hozhatott volna, milyen súllyal nehezedik rá az elkövetkező életére. Ám a kínzó kérdés az, hogy vajon lesz-e valaha esélye arra, hogy a rá nehezedő teherből vagy azokból a súlyokból leemeljen? Esetleg örökre a terhei alatt marad? Azért, mert egyszer, bár nem is dönthetett másként, rosszul döntött?”